Monthly archives: január, 2021

Őáltala, Ővele és Őbenne – digitális kiskönyvkészítő pályázat V–XII. osztályos diákoknak az Eucharisztiáról

A hittan.ro szerkesztősége Őáltala, Ővele és Őbenne címmel digitális kiskönyvkészítői pályázatot hirdet a gyulafehérvári, szatmári, váradi és temesvári egyházmegyék V–XII. osztályos diákjai számára.  Cél: A pályázat célja, hogy egyházmegyéink gimnazista és középiskolás korú katolikus gyermekei és fiataljai a pályamunka elkészítése által közelebb kerüljenek a lelki életünk csúcsát és forrását jelentő Oltáriszentséghez. Mindez egyben az 52. …

Az Oltáriszentség és a családom – képzőművészeti pályázat I–IV. osztályos diákok számára

A hittan.ro szerkesztősége Az Oltáriszentség és a családom címmel családi képzőművészeti pályázatot hirdet a gyulafehérvári, szatmári, váradi és temesvári egyházmegyék I–IV. osztályos diákjai számára. Cél: A pályázat célja a katolikus családok és gyerekek 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki felkészülésének segítése, az Eucharisztia lelki életünk számára való fontosságának tudatosítása, és ennek kifejezése a képzőművészet segítségével. …

Jó gyakorlatok a római katolikus iskolai hitoktatásban – II. sorozat

Online módszertani minikonferencia-sorozat római katolikus hittantanárok részére 2021. február 12. – 2021. május 14. között. Az Országos Magyar Továbbképző Központ folytatja minikonferencia-sorozatát az online és tantermi iskolai hitoktatás segítése céljával, és a 2020-2021. tanév II. féléve során négy újabb konferencia-ülést szervez római katolikus hitoktatók számára. A konferencia egyes alkalmain több, a kalendarisztikus terv szerint az …

Hitoktatók online szentségimádási lánca

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki hangolódást segíti az a programsorozat, amelynek keretében a gyulafehérvári főegyházmegye, valamint a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegyék hitoktatói minden hónap első csütörtökén közös szentségimádásra gyűlnek össze az online térbe. A szentségimádást a püspökök vezetik, az egyes alkalmakat pedig más-más egyházmegye, illetve a főegyházmegye más-más kerületének hittantanárai, …

Hivatások nyomában országos/négy egyházmegyés projektnap Nagyvárad, 2021. február 20.

Ez a program a korábbi évekből ismert, azonos című országos hittanversenyt helyettesíti. Hittanversenyünk éppen az idén érkezett volna a 15. fordulójához, ami mindenképpen indokolttá teszi a mindenkori résztvevők közösségbe hívását A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum ebben az évben az online térbe hívja az egyházmegyéink római katolikus teológiai …

“Cselekvő iskola” és játék Márton Áron püspökkel

A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum 5-8. osztályos gyermekeknek indított játékot, mellyel az aktív, önirányított tanulást ösztönözi, a tanulásnak azt a típusát, amelyet már Áron püspök is szorgalmazott, és amelyet sajnos máig nem sikerült megvalósítani teljes mértékben. https://docs.google.com/document/d/1MgMVym-ZKCsuoHHQXZ6-xEASVyTv4dW3aMvavYKZ4RY/edit?usp=sharing A játék kiírása a  bit.ly/nagykilenced  linken vagy MÁM honlapján érhető el. Rövid videóprezentáció:

Nagyernyei pásztorjáték

2018. karácsony estéjén a nagyernyei Apafi Mihály Általános Iskola V-VIII. osztályos tanulói által bemutatott pásztorjáték látható.