Váradiak által vezetett imában együtt az Oltáriszentség előtt

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki felkészülés jegyében indult az a szentségimádási lánc, amely a gyulafehérvári főegyházmegye, a szatmári, a váradi és a temesvári egyházmegye hitoktatóit és az ő neveltjeiket kapcsolja össze. A sort a váradi egyházmegye pedagógusai és diákjai által szervezett február 4-i alkalom nyitotta. Közülük 41-en jelentkeztek arra, hogy a János evangéliuma 6. fejezetének első 29 versére épített adorációhoz elmélkedéseket és könyörgéseket fogalmaznak és olvasnak fel. A szövegek között bejátszott énekeket is ők válogatták. A szentségimádást Böcskei László váradi megyés püspök vezette, aki a váradi püspöki palota kápolnájában imádkozott, a többi aktív résztvevő pedig a Zoom felületen kapcsolódott össze egymással és a püspökével. Az alkalmat honlapunk facebook-oldalán élőben is lehetett követni. A többi egyházmegye hitoktatói, diákjaikkal együtt a facebookon keresztül kapcsolódtak – igen nagy számban – a meghitt hangulatú imába. 

Böcskei László püspök bevezető gondolataiban kiemelte a legszentebb Oltáriszentség előtti imában való összekapcsolódás fontosságát, majd a megszentelő találkozások jelentőségét hangsúlyozó elmélkedéssel vezette fel az alkalmat. A megérintően szép közös ima szentségi áldással zárult. 

A szentségimádási lánc következő alkalmát Kerekes László főegyházmegyei segédpüspök vezeti, március 4-én 20 órától. A szervezést a gyulafehérvári, kolozsvári és háromszéki pedagógusok és diákok vállalták. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük