Dezső Renátát is szeretettel köszöntjük a hittan.ro szerkesztőinek csapatában!
Renáta gyergyószentmiklósi, a Szent István ereklyéinek átvitele plébániához tartozik. Ő is most végzett a Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán (szintén kiváló eredménnyel!), és ősztől ugyanott folytatja magiszteri tanulmányait és a szociális munkás szakon is diplomázni fog (alapképzésen).Renáta is aktív szerepet vállal a plébániai és az egyházmegyei szintű ifjúsági munkában, mellette pedig nagyon tudatosan készül a hittantanári hivatásra. Egyetemi évei alatt több módszertani továbbképzőn vett részt és ő is előadója volt a főként tanárok részére szervezett Jó gyakorlatok az iskolai hitoktatásban című kiskonferenciasorozatnak. Szakértelmének, igényességének, jó meglátásainak, a fejlesztéssel kapcsolatos jó ötleteinek itt is hasznát vesszük. Már „munkába is állt”, dolgozik a honlapunkon és a Facebook-oldalon, miközben tervezi az újításokat is, amelyeket Olvasóink is látni fognak. A csatolt képek a fent említett tevékenységeiből és hittan.ro-s munkájából adnak ízelítőt.
Isten hozta Amandát és Renit!