A csapat bemutatkozása:
Az oroszhegyi Világító Jel csapata örömmel csatlakozik a Haladjunk együtt alkotói pályázathoz. Oroszhegy egy Hargita megyei katolikus település, egy zsákfalu, ahol erős egyházi élet, összetartó, vallásos közösség él, ahol nem csak az idősek, de a fiatalok, a gyermekek is aktívan részt vesznek a vallási, közösségi életben. Választott közösségünk a faluban nagy múltra visszatekintő egyházi vegyes kórus, amelynek bemutatása által az egyházi énekek, az együtt, közösségben való éneklés összekovácsoló erejére szeretnénk rávilágítani. Oroszhegyen a hit megélésében a templomban, közösségben való éneklés nagyon fontos szerepet játszik. Részt vettünk a kórus próbáin, közösen énekeltünk keresztúti ájtatosságán, interjút készítettünk régi és jelenlegi kórustagokkal, ahol több csak Oroszhegyen énekelt éneket is rögzítettünk. Majd egy nagyböjti szentségimádásra hívtuk iskolánk tanulóit. Az imaalkalmunkra választott mottónk „Legyünk lámpások, legyünk ajtók valaki életében… vegyük észre azokat, akik nem mernek zörgetni.” kapcsolódik a csapatnevünkhöz is, úgy érezzük, hogy világító jelek kell legyünk kortársaink szemében. Fontosnak tartjuk, hogy példát adjunk kortársainknak, megélhessék, megérezhessék. azt, hogy mennyire jó Isten közelségében lenni. Majd a székelyudvarhelyi Pastor Bonus Papi Otthon lakóinak készítettünk süteményt és piros tojást, meglepetésként még énekeltünk is nekik. Nagyszombaton pedig elkészítettük az egyedi húsvét installációt a templom előtti téren. A csapat tagjai az oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola VIII. osztályos tanulói.
A Haladjunk együtt! című pályázatunk keretében a pályázók három kis alkotást kellett feltöltsenek egy saját Trello-táblára. Az első produktummal kapcsolatosan ezt kértük: „A első produktum egy címmel ellátott digitális kiskönyv (ebook), amelyikben bemutatásra kerül a csapat plébániájának múltja és jelene, és részletesen – fényképekkel, videófelvételekkel, leírásokkal, interjúkkal, beszámolókkal stb. – megjelenik a választott kisközösség eddigi története és aktuális tevékenysége. A kiskönyvnek tartalmaznia kell a választott közösség két programján (imaalkalmán, szeretetakciójában stb.) való részvételt tanúsító képes-szöveges vagy filmes beszámolót is! A csapat ilyen szép digitális kiskönyvet készített: https://read.bookcreator.com/jOEpk…/7dl6RnxgTeeaKN2h1Hh_2w. Szeretettel gratulálunk nekik és nagyon ajánljuk minden olvasónak, hogy lapozgassa – nagyon érdemes!
A második produktum egy kisfilm volt, a csapat által szervezett plébániai vagy ahhoz kapcsolódó programról. Az oroszhegyi Világító jel nevű csapat az alábbi kisfilmet készítette a csapattagok által szervezett programokról.
A pályázat harmadik produktuma egy Ferenc pápa gondolataira készített filmetűd. Az alkotók a kisfilm megosztásával gyűjtöttek pontokat maguknak. Annál több pontot kaptak, minél többen megosztották kisfilmjüket. Az oroszhegyi csapat kisfilmje itt nézhető meg:
A pályázaton nyert és a nagyváradi alkotótáborban részt vett oroszhegyi Világító jel csapat folytatta a médiamunkát. Falujukban biblianapokat tartottak, és ők szép videóbeszámolót küldtek az eseményről. A tudósítás itt tekinthető meg: