A nagyváradi egyházmegyéhez tartozó Margitta plébániája minden nyáron szervez bejárótábort hittanosainak. Az idén főként a hat-tizenkét éves korosztályból jelentkeztek résztvevők, ezért Tóth Attila Levente plébános az egyházközség nagyobb diákjait a zenei szolgálattal és a szervezési, lebonyolítási munkálatokkal bízta meg. Három éve a plébánia testvérintézményéből, a hódmezővásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolából is érkeztek táborozók, több pedagógus kíséretében, de aztán a pandémia miatt ez a jó gyakorlat sajnos megszakadt. Most is vannak hódmezővásárhelyi vendégek: a hódmezővásárhelyi iskolában hitoktató margittai születésű Fésüs Tibor három fiatallal érkezett: Eszterrel, Evelinnel és Nórival. Mindnyájan részt vettek a margittai Nagyboldogasszony-templom búcsúünnepén, és az első napot a táborozókkal töltötték. Az idei tábor minden napjának témája a hivatás/szolgálat köré építkezik. Első nap a zenei szolgálat került középpontba, a második napon a ministráláshoz, a harmadikon a cserkészkedéshez, a negyediken pedig a szerzetes (közelebbről a vincés) lelkiséghez és szolgálathoz viszik közelebb a táborozókat. Minden napra meghívott vendégek érkeznek a gyerekekhez.
Az első napot a drámapedagógia elemeit felhasználó foglalkozás vezette be – a vihar lecsendesítése történetéhez közelebb kerülve a gyerekek megértették a Jézusra hagyatkozás fontosságát. Ha minden szolgálatunkhoz így közelítünk, sőt egész életünket így tervezzük és éljük, élethivatásunkat is felismerjük.
A drámapedagógiai foglalkozás után a zenei kíséretet biztosító margittai és hódmezővásárhelyi fiatalok beszélték el, mit jelent számukra a zenei szolgálat. A vendéglányok hosszabban is szóltak a táborozókhoz, a jó Istennek való éneklés és zenélés örömén túl hitükről is tanúságot tettek. Szép gondolataikat gyönyörű muzsikával és énekhanggal is kiegészítették. A margittai zenészekkel (Iringóval, Évával, Danival és Mátéval) már a tegnap több órán át próbáltak, így igényes zenei kísérettel, tiszta hangokkal szép, a választott témákhoz jól kapcsolódó énekeket tanítottak a gyerekeknek.Az első napi program végén a közösség két pedagógusa kézművesfoglalkozást vezetett: a táborozók ötletes kottákat készítettek, ezek hangjegyeit saját fényképeikből alakították ki. A tábor első napja jó hangulatú agapéval zárult.



































Kedden nagyváradi vendég érkezett a margittai hittantáborba. Böcskei László megyés püspök látogatott el a táborozókhoz, aki – a nap témájához kapcsolódva – gyermek- és ifjúkori ministránsélményeit osztotta meg a hittanosokkal, és közvetlen hangon bátorította őket az oltárszolgálatra. A gyerekek kérdéseket is tettek fel neki, majd közösen vettek részt a rózsafüzér-készítő kézműves foglalkozáson.













A táborról beszámoló olvasható itt is: https://varad.org/events/hittantabor-margittan-2022/?fbclid=IwAR3-u5yf16HhxTIFKmzQTFTPdkGJfWzMHuo4u7hZeHODOz47V6Y9Kyujkq8