Útitársad a Biblia? felhívásunkra Gyimesközéplokról szép, saját fényképpel készített igekártya és őszinte vallomás érkezett. Köszönjük, Molnár Beatrix!
„Azért erre az igeversre esett a választásom, mert nemrég közösségünkből származó lelkipásztorral gyarapodott az egyház, és ő ezt választotta jelmondatául. Nagyon tetszett, ahogyan erről elmélkedett, és kiemelte, hogy ez minden szentmisén emlékeztetni fogja őt, honnan indult. Ugyanakkor nekem ez az egyik kedvenc igeversem, nagyon közel áll hozzám, hiszen amikor még egészen pici voltam, ezt tanultam meg legelőször a nagymamámtól. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak szavakban tudjam ezt az igeverset, hanem emlékezzek a jelentésére is. Ilyenkor újra és újra szembesülök azzal, hogy mi mindent tett értem és mindannyiunkért Jézus. Ő, aki bűntelen volt, értünk, a bűneinkért adta az életét. Ez az, ami a leginkább ösztönöz engem arra, hogy Istennek tetsző életet éljek.” Molnár Beatrix
