Tag «Böcskei László püspök»
Vallásos nevelés a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum óvodájában
Szentségimádás az online térben

Egyházmegyéink hittantanárai közül több mint nyolcvanan vettek részt a Digitális projektpedagógia címmel szervezett képzéssorozaton. 2020. júliusában egy nagyobb, szeptemberben pedig egy kisebb csoport tanulta online módon a pedagógiai projekt digitális eszközökkel támogatott, a hitéletre nevelés érdekében történő alkalmazását. A júliusi csoportok tagjai a képzés végén a virtuális térben tartott szentségimádáson vettek részt, amit maguk szerveztek …
Böcskei László nagyváradi megyés püspök köszöntő gondolatai

Három évtizeddel ezelőtt egyházaink képviselői lehetőséget kaptak arra, hogy bemenjenek az iskolákba és az ott tanuló gyermekeknek szabadon hirdessék Isten jóságát és együtt imádkozzanak velük. Ekkor szervezték az első hittantanár-képzőket is, amelyekre Erdély-, Partium- és Bánság-szerte sokan jelentkeztek. Az első iskolai hitoktatók az ő soraikból kerültek ki. Böcskei László nagyváradi megyés püspök alábbi gondolataiban ezekre …